2010-04-19 7:16
Kiknek és mit köszönhetünk – jelen és jövő

Kérem bocsássák meg, hogy legelőször is tagjainknak, szimpatizánsainknak, aktivistáinknak, támogatóinknak szeretném megköszönni azt a sokszor emberfeletti munkát és áldozatvállalást, amit részben a kampány alatt, részben már az azt megelőző hónapokban, években vállaltak. Köszönjük családtagjainknak a kitartást, a támogatást, türelmet.
És köszönjük annak a 855 ezer embernek, akik április 11-én a Jobbikra adták voksukat, országszerte szavazatukkal fejezték ki a Jobbik iránti bizalmukat.
Mindannyiuknak köszönhetően – és a második forduló eredményeitől függően – várhatóan kb. félszáz, listákról bejutott jobbikos képviselővel védhetjük a magyar érdekeket májustól az Ország Házában.
Azoknak az embereknek a jóvoltából, akik a választást megelőző három hetes, a magyar politikában eddig példa nélküli médiamocskolódáson felülemelkedve bíztak bennünk, és inkább az elmúlt években a politikai pártok által felmutatott eredményeket vették számba, mikor dönteni kellett. Ezek az emberek bebizonyították, hogy nem az országos média madzagon rángatott bábjai, hanem a manipulációk ellenére is képesek saját, önálló döntést hozni, hajlandók időt és energiát áldozni arra, hogy megismerjék az érem másik oldalát is.
Sokat lehetne molyolni és elemezni azt, hogy ez a 17%-os eredmény jó, vagy sem, és hogy mire elég. Egy biztos: ilyen egyenlőtlen feltételek mellett, mint amiben nekünk, jobbikosoknak küzdenünk kellett, kész csoda még ez is. Amikor minden országos média minket szid, hazugságokkal tömi tele az emberek fejét, a programunkat viszont elhallgatja, vagy amit mond, azzal is csak ferdíti és torzítja az igazságot. Amikor a keresztény egyházi vezetők szinte kiátkozzák azokat, akik a Jobbikra mernek szavazni, mikor egy másik párt miniszterelnök-jelöltje büntetlenül fasisztázhat minket, és mindenkit, aki ránk szavaz.
Mégis, már van 855ezer magyar ember, aki mindezek ellenére kitartott, és tudatosan, a múltat, a jelent és a kilátásokat mérlegre téve, minket választott. Tíz hónap alatt, az EP választások óta megkétszereztük a mögöttünk állók számát. Igaz, kőkeményen meg kellett dolgozni azért, hogy szorgalommal, munkával és ésszel ellensúlyozni tudjuk a minket érő hátrányokat. Hát ennyire jutottunk: 855ezer emberre.
Ezeknek az embereknek azt tudjuk ígérni, hogy ott leszünk a törvényalkotás minden mozzanatánál, minden tudásunkkal és habitusunkkal a magyar nemzet és az értékelvű magyar emberek érdekeit fogjuk vigyázni. Amivel egyetértünk, azt támogatni és segíteni fogjuk, bárkié legyen is a kezdeményezés. Amivel nem értünk egyet, mert nyilvánvalóan a haza és az emberek kárára van, azt viszont minden erővel gátolni fogjuk, ha a 17%-kal másként nem megy, akkor a nyilvánossághoz fordulva. Amit pedig nem tesz meg a kormány, azt majd mi kezdeményezzük. Ugyanis nincs már négy elvesztegetni való évünk.
A Fidesznek nincs már kibúvója, nem mutogathat senkire, hogy miért nem tudja megtenni a szükséges lépéseket, meghozni a szükséges törvényeket, így elvileg semmi nem állhat a haza fejlődésének útjába. Csak reménykedni tudunk, hogy valóban nem pártérdekek, nem multinacionális érdekek, és pláne nem egyéni érdekek fogják vezérelni a döntéshozást. Abban is csak reménykedni tudunk, hogy nem fogja sok százezer ember úgy gondolni egy-két év múltán, hogy kár volt a Fideszre szavazni, mondjuk pusztán a kereskedelmi tévécsatornák megszűnésétől tartva, vagy valamelyik népszerű sorozatát féltve a Jobbiktól. Ugyanis tévéadással nem lehet jóllakni. (Az persze más kérdés, hogy ők is csak a média újabb, jól sikerült manipulációjának lettek áldozatai, mikor hittek az igazság vaskosan elferdített hazugságát rikácsoló „hírközléseknek”.)
Az már egyértelmű, hogy az az igazság, ami a Fideszt veszélyezteti, nem létezhet, hiszen Kubatov kiszivárgott, törvénytelen adatgyűjtés és azokkal történő visszaélésről szóló igazságbeszéde kapcsán már kijelentette a Legfelsőbb Bíróság, hogy az OVB által hitelesnek talált hangfelvételt nem fogadják el bizonyítékként... A fideszes törvénysértők április 11-e óta a törvény felett állnak. Kíváncsian várom az általam tett feljelentés sorsát, melyet a kampányban a Jobbik sérelmére elkövetett rágalmazások és a Jobbik logójával történő visszaélés miatt tettem meg. Több tanú és hangfelvétel is bizonyítja a fideszes kötődést, kérdés, hogy az igazság csak odaát van-e?
Persze lehet most mondani, hogy végre kezdjünk új lapot, mert a kampány az kampány, abba minden belefér. Valóban? Lehet új lapot kezdeni akkor, ha gyerekes családokat, házasságokat próbáltak meg tönkretenni magánéletük kiteregetésével, hazugságok nagy nyilvánosság előtti terjesztésével, félrevezetéssel? Ez még belefér a kampányba? Csak a Jobbik ellenében? Ugyanis ez példa nélküli a magyar politika történetében. Nincs olyan ember a földön, akiről ne lehetne kompromittáló történeteket begyűjteni, sokféleképpen értelmezhető fényképet készíteni. A jobbikosok is a társadalom tagjai, nem szentek, hanem emberek, hibákkal, gyengékkel, és legfőképp tapasztalattal. Azért tudjuk, hogy mi ellen és hogyan küzdjünk, mert eddigi életünk során megtapasztaltuk a felépült liberális „rend” árnyoldalát. Mert mi is itt éltük le az elmúlt húsz évet, amit nem lehetett úgy végigcsinálni, hogy az embert ne érintse meg. Mert az mindenhol ott van, és aki nem elég erős, azt magával ragadja. Minket nem tudott, és a tapasztalataink alapján arra tettük fel életünket, hogy emberi értékekkel bíró, élhető országot építsünk.
Aki végül a feltálalt „botrányok” hatására nem szavazott a Jobbikra, az vajon kikre és milyen emberekre szavazott?
Közel minden ötödik ember az országot nyolc év alatt teljesen tönkretevő, hazug, milliárdos korrupciókban érintett maffiózókra.
Az ország több, mint fele pedig plakátokra. Mert fideszes politikusok, jelöltek vitára nem álltak ki sem helyi, sem országos szinten. Szórólapjaikon jövőképet nem mutattak, a médiában többnyire nem saját ötleteiket harsogták. Lakossági fórumaikat meghirdetve sehol nem láttuk, nagyon vigyáztak, nehogy az emberek tömegesen kapjanak kedvet azokon részt venni és kérdéseket feltenni. Az elmúlt nyolc évben pedig hagyták, hogy a kormány nyomorba döntse az egész országot. Nos, a fideszes képviselőjelöltek személyében vagy ismeretlen plakátarcokra, vagy ismert semmittevőkre szavaztak az emberek. Idővel minden eldől, és csak reménykedhetünk, hogy ezeknek a szavazóknak sem kell majd csöndes magányukban bevallani téves döntésüket.
Mert akkor már mindannyian nagyon nagy bajban leszünk.

Bertha Szilvia, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje

2010-03-27 12:47
Fajtársaikra is rátámadtak a MÁV-ot perlő piócák

A MÁV elleni kártérítési perhez kapcsolódva újabb keresetet nyújtottak be Chicagóban a "magyarországi holokauszt áldozatai" vagy azok örökösei, ezúttal több, köztük magyar bank ellen. Elsőre úgy tűnhet, a saját fajtájukat sem kímélik a telhetetlen élősködők, de nem nehéz rájönni, hogy esetleges győzelmük esetén (amire azért túl sok esély nincs) ezt is velünk fizettetnék meg a különféle sarcok megemelése révén. Itt olvasható a beadvány.

A Magyar Nemzeti Bank, az Erste Group Bank, a MKB Bayerische Landesbank, az OTP Bank és a Creditanstalt bank elleni gyűjtőkereset szerint az alperesek vagy elődeik "részt vettek a népirtásban, bűnrészesek voltak benne, és felbujtottak rá azáltal, hogy kifosztották a zsidó áldozatokat, eltulajdonították a náluk őrzött vagyont". A felperesek, "a banki lopás holokausztáldozatai” 1944-es árfolyamon számolt 2 milliárd dollár vagyoni kár és a kamatok megtérítésére tartanak igényt. Ezenkívül büntető jellegű kártérítést is követelnek, amelynek összegét később állapítanák meg.
A csütörtökön, 10-cv-1884-es ügyszámon iktatott keresetet - akárcsak a másfél hónappal ezelőtt a MÁV-val szemben indított per esetében - Illinois állam északi kerületi bíróságán nyújtották be. A perirat szerint a szóban forgó bankok vagy elődeik a "magyarországi holokauszt" "gazdasági karjaként” szolgáltak, ezáltal mintegy felbujtva annak "politikai karját”, amely ténylegesen elrendelte és fizikailag végrehajtotta a magyar zsidók tömeges deportálását Auschwitzba. A bankok ugyanis "kifosztották ügyfeleiket: eltulajdonították a zsidók bankszámláin levő vagyont, valamint a széfjeikben őrzött értékeket, köztük ékszereket, műtárgyakat és értékpapírokat".
A kereset szerint a bankok 1944-ben összeesküvésben vettek részt a "nácik által megkezdett genocídium befejezésére". "Gondoskodtak a zsidó közösségek fizikai megsemmisítéséről részben vagy egészben": "lehetetlenné tették a holokauszt túlélőinek és örököseiknek, hogy valaha is visszatérjenek otthonukba vagy üzleti tevékenységükhöz az egykori Nagy-Magyarország területén".
A felperesek azzal vádolják a bankokat, hogy a nemzetközi jogot megsértve jogtalanul gyarapították vagyonukat a "zsidóktól elrabolt értékekkel". A bankok és utódaik mindmáig folytatják az érintett zsidó csoport "népirtó megsemmisítését” egyebek mellett azzal, hogy törvényt sértve elutasítják a "zsákmányolt vagyon visszaadását", "azt hazudják, hogy nem szerezték meg azt, valamint szándékosan és jogtalanul titkolják az egykori vagyoni kimutatásokat". "Az ellopott vagyonból a bankok befektettek, profitáltak, és tagadják, hogy tudtak annak létezéséről vagy nagyságáról" - szidják fajtársaikat a pénzéhes vérszívók.
A dokumentum szerint 1944-ben zsidó vagyont őriztek mintegy hatvan pénzintézetben, amelyek nevét felsorolják. A keresetet 25, többségében amerikai és izraeli állampolgár nevében nyújtották be, felsorolva, milyen értékekkel rendelkeztek: eszerint vagyonos üzletembereket, kereskedőket és bankárokat fosztottak meg személyes és üzleti vagyonuktól.
(MTI nyomán)

2010-03-25 20:03
Folyamatosan hazudik az Index, mint mindig!

Morvai: folyamatosan hazudik az Index, nem hivatkoztam mentelmi jogomra, pert indítok

Az Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam. Mi több a bírságot annak ellenére fizettem ki, hogy a parkolási társaságnak – rejtélyes okból - a helyszínre küldött vezető munkatársa mindenáron arra próbált rábeszélni, hogy éljek mentelmi jogommal és ne fizessek. (Az egész mentelmi jog témát a helyszínre irányított provokátor hozta fel – sikertelenül.)
Gyalázatosnak tartom, hogy az elmúlt húsz évben politikus bűnözők sora követett el - főként a nemzeti vagyon kárára - súlyos gazdasági bűncselekményeket úgy, hogy a mentelmi joga mögé próbált bújni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programjának kiemelt céljai között van az ilyen cselekmények miatti elszámoltatás, valamint a politikusok mentelmi jogának megszűntetése.
A Jobbik ellen, valamint személyem ellen indult rágalomhadjárat fő mozgatórugója pontosan ez, azaz a jelenlegi parlamenti pártok félelme az elszámoltatástól, a felelősségre vonástól. A személyemet illető rágalmakat eddig szó nélkül tűrtem, ennek azonban most vége. Mind a folyamatosan hazudozó Index hírportáltól, mind a hazug tényállításokat azok valóságtartalmának ellenőrzése nélkül átvevő egyéb sajtótermékektől követelem, hogy jelen közleményemet helyreigazításként közöljék. Ezen túlmenően az Index-szel, s a többi érintett hírközlővel szemben büntetőeljárást és személyiségi jogi pert indítok, s minden lehetséges jogi eszközt igénybe veszek a március 24-i hazug hír közlése, s a továbbiakban még várható hazug állításaik miatt.
Tájékoztatom mindazokat, akik a Jobbik előretörésének megállítását várják a párt programjának elhallgatásától s a párthoz köthető személyek egyre durvább rágalmazásától: a magyar embereknek elegük van az ország kiárusításából és tönkretételéből, s pontosan tisztában vannak azzal, hogy valódi, azaz gyökeres, radikális változás csak akkor következhet be Magyarországon, ha az új erő, a Jobbik jelentős tényezőként kerül a parlamentbe. Éppen ezért a Jobbik előretörése megállíthatatlan, ezt a folyamatot a szokásos gyáva hazudozásaikkal nem fogják tudni megállítani, a magyar embereket nem tudják már becsapni, „megvezetni”.
Morvai Krisztina
a Jobbik EP képviselője

Még több hír a RandiKözpontból